Nagy Vezér!
Kérdem én,
szólhat feléd e nép?
-ből egy kivert korcs.
Elnézést, hogy szövegem tagolt,
és szépírást hanyagolt.
De így ír a nép jobbja,
tudod, mert egykor te karod volt.
Nem enyém, te karod.
Szabadság, mi volt akaratod.
S kérdem, merre az ügy buzgósága,
tán oda lett, mint fiatalsága?
Mondja! Nagy-méltósága.
Fellángolás volt népe érdeke,
vagy talán fontosabb ma,
a saját rétege?
Ha igen, akkor megbékélek,
-én magam, a nép nem.-
hiszen a népben élve értem,
milyen nehéz lehet oda jutni,
nem két métert kell, ahhoz futni.
Én értem,
milyen az, ha bőröm féltem,
de még én is igazból szólok,
mint most, mint máskor,
jöhet akár más kor,
igazat akarok hallani,
ahogy én is igazat fogok vallani.
Mikor ön kérdez engem.
Jaj, tévedés ne essen,
nem kérdezi ön a nép elemét,
csak saját rétegét.
Így párbeszédünk sem diskurzus,
csak költői jaj,
fejemre ilyen időkben baj.
De pszt, köztünk marad,
ahogyan ön is.
