Túl nagy a szakadék közted s köztem,
még úgy is, hogy önmagam levetkőztem.
Próbáltam ideig neked az lenni, aki,
még akkor is, ha volt benne némi baki.
Te túl egyszerűen gondolkodsz s érzel,
bonyolult tetteid, vívnak a józan-ésszel.
Én érzelmeimre, gondolatok ezre se elég,
tetteim oly kevesek, nem is tárom eléd.
Szakad a szakadék, túlpartjáról intek,
nagyon szerettelek, ha visszatekintek.
Szeretetem örök, végleg veled marad,
de el kell fogadni, szakad, ami szakad.
Sokszor fáj a szakítás, ahogy majd most is,
de volt már rosszabb, s lesz ennél jobb is.
Nem voltunk egymásnak az, aki,
de majd jön, eljön majd az a valaki.
Minden egyes percet köszönök neked,
nem feledlek el, ígérem. Ég veled!
