Lehettünk volna gyermekek,
gazdagok, s felelőtlenek.
Olyanok kiknek nincs gondja,
de ha van is, van kinek mondja.
Lehetett volna az élet játék, nekünk,
ehelyett az élet volt ki játszott, velünk.
Megmondták kik vagyunk, mások,
rútul csaptak be minket, barátok.
Láthattuk mi, a gyönyörű világot,
ami minket csak csúfként látott.
Szívünk mégis oly sokakért dobbant,
mindért picit meg-meg roppant.
Lehetett volna minden más számunkra,
de nekünk csak súly borult vállunkra.
Minket oly messze elkerült a fény,
délibáb volt minden, s tünemény.
Lehettünk volna az őrült világ tagja,
helyette mi lettünk az őrült kitagadottja.
Mi ketten szintén, egyedül vagyunk,
hazátlanul, csendben, egyedül halunk.
