Fagyott követ,
Mit tekintet nem követ,
Úgy dobtak el.
Szálltam némán,
Majd felnyögtem egy téglán,
Panaszosan.
Egy ereszen,
Estem vízbe sebesen,
Sértetlenül.
Jégből börtön,
Magány itt börtön őröm,
Nem hol mi fagy.
Tavasz zokog,
Könnye könnyeden robog,
Partra taszít.
Itt kő kövön,
Fullasztó kín az öröm,
Szárazon sír.
Finom kezek,
Szeretve megneveznek,
Elengedtek.
Újra árban,
Sodródva a magányban,
De már nem fáj.
Aludni kell,
Ne lásd hányan dobnak el,
Jövet, menet.